2012. november 11., vasárnap

NOVEMBER

Nagy László: Adjon az Isten

Adjon az Isten
szerencsét,
szerelmet, forró
kemencét,
üres vékámba
gabonát,
árva kezembe
parolát,
lámpámba lángot,
ne kelljen
korán az ágyra hevernem,
kérdésre választ
ő küldjön,
hogy hitem széjjel
ne dűljön,
adjon az Isten
fényeket,
temetők helyett
életet -
nekem a kérés
nagy szégyen,
adjon úgyis, ha
nem kérem.

2012. október 20., szombat

AZ A BAJ

Időnként (általában), azon siránkozok, hogy mennyire tökéletlen az életem, mennyi sok nehézséggel kell szembenéznem nap, mint nap.
Időnként (néha), rádöbbennek, hogy mennyire tökéletes és pihe-puha sorsom is van, akkor meg azon aggodalmaskodom, hogy mikor fog valami elromlani... :)

2012. október 8., hétfő

ISKOLA , IDŐHIÁNY....

...vagy amit akartok...
Hivatkozni sok mindenre lehet.
Az igazság az, hogy sokszor megfordult a fejemben, hogy abbahagyom a blogírást, egyelőre mégis folytatom. Mert szeretem csinálni, és akármennyire hiányos és töredezett ez a napló, mégiscsak az enyém.

Szóval...
Az iskolakezdés nem volt könnyű.
Se nekem, se Hankának, se senkinek a családból.
Az élmények még feldolgozás alatt állnak... Azt hiszem, eléggé lesokkolt, hogy az általános iskola, valóban ennyire általános metszete a társadalomnak.
Még dolgozom az előítéleteim és a kivagyiságom lefaragásán, ugyanakkor azt is világosan tudom, hogy ha egy év múlva úgy látom/látjuk a helyzetet, akkor megpróbáljuk Hannát egy más fajta iskolába átíratni.
És itt most tényleg nem arról van szó, hogy az én kicsi lányomnak nem megfelelő semmilyen közintézmény.

Ami Hannát illeti, tulajdonképpen nagyon lelkes.
Persze igencsak elfárad a nap végére és rajtunk torol, de ez is természetes. Hogy mennyit érzett a bennem munkáló feszültségekből? Biztosan nagyon sokat, de mondom, hogy még dolgozunk ezen a kérdésen.

Folyt. köv.

2012. szeptember 7., péntek

ŐSZI FÉNYEK

a Dunán. Nem is tudom, hogyan történhetett, hogy idén csak szeptember elején jutottunk ki először egyik kedvenc Duna-partunkra.
Mindenesetre jobb későn, mint soha.
Nekem, mondjuk végig az zakatolt a fejemben, hogy "holnap iskola", de a többiek nagyon jól szórakoztak.
Mindenképpen szeretnék még egyszer kijönni ide, még ősszel, ha lehet...

2012. szeptember 1., szombat

2012. augusztus 21., kedd

LASSAN

lépegetünk kifelé a kisbabás-kisgyerekes korszakból és egyenletesen haladunk valami egészen más felé.
Ijesztő dolog a változás, nekem legalábbis. Hogy már semmi sem lesz úgy, ahogy régen. Pedig még csak most kezdek belejönni ebbe az egészbe...
Samu lassan szobatiszta, napjában 15-ször felül a WC-szűkítőre, utána fellépőkéről kezet mos, majd pucéran rohangál egész nap. Feszegeti a határokat, direkt rosszalkodik, sokszor nehezen tudom visszafogni magam, pedig nem szeretek egész nap kiabálni.
Sári oviba megy hamarosan. Kész rejtély ez a csaj. Nem tudom vele mi lesz és hogyan, de nagyon drukkolok, és nem is aggódom igazán, mert az óvónéni (és az egész ovis lékör) nagyon-nagyon szimpatikusnak tűnik. No, majd meglátjuk...
Hanka, na érte aggódom, mert az eddigi ovis karrierje nem volt túl sikeres. Meg hát az iskola, mégis csak iskola. Próbálom edzeni magam arra, hogy semmi sem lehet tökéletes és, hogy ne is várjam ezt el, csak hát nehéz. Ő az első elsősöm.

2012. augusztus 8., szerda

SÁRI MESÉL

Már öt teljes napja, hogy a három gyerek, esti ima és puszi hegyek után, szülői segítség nélkül teljesen ÖNÁLLÓAN szenderül álomba (ki-ki a saját ágyában) .

Hihetetlen megkönnyebbülés és szabadság-érzés ez szegény megfáradt szülőknek.
Tegnap például még világosban ki tudtunk ülni Ákossal a kertbe, házi koktélt szürcsölgettünk, váltottunk pár értelmes szót, néztük a templomtornyot és nem győztünk betelni az érzéssel, hogy milyen jó dolgunk is van nekünk...
Nem, egyelőre nincs bennem semmiféle nosztalgia-érzés, a hosszas altatás, szoptatás, végeláthatatlan mesélés és hasonló rítusok után. Szép volt, jó volt, köszönöm egyelőre ennyi elég is volt...

Néhanapján Sári mesél a testvéreinek még elalvás előtt. A bébiőrön keresztül sajnos kivehetetlenek a szavai, viszont másnap előfordul, hogy Hanka velünk is megosztja a nem kicsit tanulságos történeteket.
Íme, egy gyöngyszem:

"Szép békességben éldegélt az erdőben egy mókus és egy süni.
Egész nyáron vidáman tettek-vettek. Az előrelátó mókus gyűjtögetett, készült a hosszú és hideg télre, a sündisznó pedig könnyelműen játszadozott, lustálkodott csak a nyári réten...
Igen ám, de amikor beköszöntött a hideg tél, a süni sem volt már többé olyan vidám. Fázott és élelmet keresett a kopár erdőben, de csak egy szem rohadt szilvát talált.
Akkor kétségbeesetten bekopogtatott barátjához a mókushoz, hogy engedje be magához, és adjon neki valamit enni.
A mókus azonban így válaszolt: "Szívesen beengednélek, de sajnos nem férsz be sok-sok  ennivalótól, amit egész nyáron felhalmoztam. Sajnos, egyelőre nincs hely a házamban."
A süni kitartóan várakozott a mókus odúja előtt, várta, hogy mikor eszik annyit a mókus, hogy végre az ő számára is jusson egy kis meleg zug.
A mókus azonban, nem volt elég gyors, a rengeteg sok mogyoró csak nem akart megfogyatkozni, így szegény kis sün megfagyott a "barátja" ajtaja előtt...

Itt a vége, aludjatok szépen gyerekek!"

2012. július 24., kedd

SÁRI SZÜLINAP

Nem tudom, hogy írtam - e már, de a mi életünk sem az a tipikus "álom luxus kivitelben".
Bármennyire aranyosak is (általában) a gyerekeink, bármilyen szép is a nagy család, mint mindenkinek nekünk is vannak nehezebb időszakaink.

Én olyan típus vagyok, aki nem könnyen nyílik meg... nehezen panaszkodik (pláne egy ennyire nyilvános felületen), de azért rögzíteni szeretném, hogy a mi életünk sem fenékig tejfel.
Kicsit tejfel, de azért nem fenékig... (Eszterházy P. szavaival élve)
Mindezt csakis a ténymegállapítás kedvéért írom le, mert nem szeretnék hamisan rózsaszín képet festeni. (a hosszabb szünetekről pedig annyit, hogy ha rossz kedvem van, általában hallgatok)

Most viszont virágos jó kedvemben vagyok, kezdem nagyon megkedvelni az új otthonunkat, élvezem a kisvárosi légkört, a szépséges gyerekeimet.
Néha már-már az a furcsa régi érzés is elfog, hogy nő is vagyok, hogy feleség is vagyok, és nem csak folyton anya-anya-anya... :)

Végre újult erővel szeretnénk családi ünnepségeket, baráti összejöveteleket szervezni, mert ez két dolog biztosan megéri a belefektetett erőt.

Sári is olyan boldog és büszke volt, hogy most csakis az Ő 4 éves születésnapját ünnepelte ennyi sok ember.

2012. július 18., szerda

GÓLYAHÍR

Na, nem nálunk... :)
Több, mint egy hónapja már, hogy megszületett, (úgyhogy igazán megérdemel egy teljes bejegyzést) Kaszap Zsombor, gyerekeink legújabb unokatestvére, Bendegúz kisöccse.

Isten hozott kedves Zsombor ebben az egyre nagyobb és hangosabb családban!


2012. július 7., szombat

2 ÉVES

Oké, hogy a hölgyeké az elsőbbség, de azért ne feledkezzünk meg kis ördögfiókánkról királyfinkról sem...
Íme, a két éves:

A haja azért vizes a fenti képeken, mert éppen egyik kedvenc elfoglaltságának hódol, azaz LOCSOL.


Imád emellett homokozni, sarazni, fűrészelni, kalapálni, fúrni, faragni. (csakis igazi fúróval, persze fúrószár nélkül)
Továbbra is egy kis vaddisznó :) (hangosan csörtet és visít a lakásban és a kertben egyaránt) Elég nehezen foglalja le magát értelmes dolgokkal (azaz nehezen játszik konkrét játékokkal, de bármikor szívesen összetör egy cd-t, összekaristolja a radiátort, összefirkálja a szekrényeket stb.)


Nagyon kedves, bújós, könnyen kimutatja a szeretetét mindenki felé. A játszótéren könnyen barátkozik a gyerekekkel és vagányan vigyorog a szimpatikus felnőttekre. Azt hiszem ő a legnyitottabb a három közül.

 A mozgása is abszolút rendben van. Hónapok óta tök jól egyensúlyoz a futóbiciklijén, ritmusosan szalad, felmászik bárhova, és le is ugrik (meglepően magas helyekről).


A legnagyobb változás pedig, amiről szintén ódákat tudnék zengeni, hogy végre ALSZIK ÉJSZAKA!
Biztosan szerepet játszik ebben az új nagyfiús ágya, és az is hogy végre mi is megállapodtunk.


Hihetetlen nagy megkönnyebbülés ez az egész családnak, mert a két éve húzódó alváshiány már mindenkinek kikezdte az (amúgy sem túl erős) idegrendszerét...

De mostantól új időszámítás kezdődik, Ákossal holnap két és fél év után először kihagyjuk az esti fürdetés-altatás ceremóniáját és koccintunk egyet-kettőt az új életünkre a Kobuci Kert árnyas fái alatt, Quimby-t hallgatva...

2012. július 5., csütörtök

4 ÉVES

Igaz, adós vagyok még Samu két éves összefoglalójával,  csakhogy időközben  Sárika is hirtelen négy éves lett...
Négy éves.
Még mindig egy igazi Tündér.
Tényleg nem tudok Rá jobb szót.
Különben is, ha Sárára gondolok, mindig egy halvány mosoly fut át rajtam, akárhol is vagyok.
Nyugodt, kedves és derűs. Nagyon könnyű őt szeretni.
Tényleg nem szeretnék vele kivételezni, de annyival könnyebb eset, mint a testvérei.
Halk-szavú, ölelgetős és többnyire szót is fogad.
Bájos, kedves, már-már észrevehetetlen.
Pedig nagyon is jelen van. A maga finom szelídségével tűnik ki.
Akárhova megyünk, mindenki szeretettel figyeli. És nem csak azért, mert úgy is néz ki, mint egy igazi tündér. A kisugárzása teszi szerethetővé.
Kicsit magányos. Saját kis világokban él. Beszélget a tárgyakkal, a könyvek szereplőivel, gyakran mesél magának hangosan (félhangosan).
Ugribugri,  egyre kecsesebben mozgó, pöszén-pösze, pálcika-lábú kislány.
Bohókás, elvont művész-lélek. Sokat és igen jól rajzol.
Nem is technikailag, (bár hihetetlen elmélyült és aprólékos), sokkal inkább a fantáziája, az önállósága és a felszabadultsága kivételes. Szerintem.
Nagyon jó volna, ha megőrizné ezt a nem e világi lényét, mindemellett jól érezné magát ebben a világban is.
Hajrá Sári, én nagyon drukkolok Neked!

2012. július 4., szerda

ÚJ HÁZ

Fogasra akasztva a szárnyak és
cipellők, használt kellékeink csak
halmozódnak, majd rendet rakunk, holnap,
ma még feledhetetlen a repülés,
fárasztóbb nem is lehet. Szédültél
eleget, cammogva közelíted a
voltad, lesztelenül lopakodva,
ma még lehet, majd rendet rakunk, ne félj.
Nem félek, mondod. Szédülök, mondom.
Akkor repülj. Kellékek nélkül. Úgyis
a földet érésed számít. Valaki
egyszer úgy lép közénk, mintha otthon
lehetne máris. Csak kibírjuk addig
valahogy. Majd rendet rakunk akkor..

(Miklya Zsolt: Kulcs nem tűnik el (részlet))

Még nagyon új nekünk ez a több mint száz éves ház.
Még nagyon fárasztóak a nappalok, még nehéz elfogadni, hogy nem lehet egy nap alatt (de még egy év alatt sem) rendet rakni, otthont teremteni, kertet rendezni.
Mindenesetre úgy tűnik a következő években sem fogunk belehalni az unalomba...
Úgyis mindig a lego ház megépítését szerettem legjobban az egész legózásban.

2012. június 19., kedd

HOLNAP

...költözünk.

Ákossal ez a hatodik költözködésünk, a gyerekekkel együtt pedig a negyedik.
És még mindig nem jöttünk  bele...
Olyan nehéz volt az elmúlt egy év, és most mégis legalább annyira nehéz itthagyni ez a házat, a helyet ami annyi mindennek tanúja volt már. Látta sok örömünket, bánatunkat.
Itt töltöttem gyerekként a nyarakat, később is gyakran nyaraltunk itt a barátainkkal, a családunkkal, és itt buliztunk az esküvőnk napján is. Sokat jártunk ide fiatal házasként, majd 1, 2 , 3 gyerekkel.
És persze jövünk is majd még sokat.
A gyerekek is nagyon megszerették a nagy kertet, a virágokat, a madarakat, a Dunát, sőt a szomszéd bácsit is. Olyannyira, hogy Hanna meg is könnyezte a búcsút, és kérte, hogy vigyük őt is magunkkal.
Jó, hogy nem kell örökre búcsúzni, mert azt nem szeretek...

Holnaptól pedig valóra válik egy nagyon régi álmunk, és tényleg szentendrei lakosok leszünk.

Folyt. köv. amint lesz internetünk és energiám...

2012. május 20., vasárnap

SÁRA

Amolyan igazi kis művészpalánta.
Hihetetlen felszabadultan rajzol, fest, kivág, ragaszt... pl. vattacukrot eszegető szamarat, megbilincselt sárkányt vagy akár katica-szemű kislányt.
Egyik délután a csendes pihenő keretében igazi performance-t rendeztek nővérkéjével teljes egyetértésben.
Anyaszült meztelenre vetkőztek és tetőtől talpig kipingálták egymást és magukat pár filctoll segítségével a szivárvány minden színére.
Mikor megláttam őket nem is tudtam, hogy sírjak vagy nevessek... (ráadásul csupa filc lett az ágyneműnk is)
Megbeszéltük, hogy a testfestés ilyetén formájában nálunk tilos. Bűnbánóan pislogott is nagyokat a két pucér indián-lányka, de ez nem akadályozta meg őket abban, hogy másnap Sárika pólójára rajzoljanak (egy egyébként tényleg szép) koronás halat.
Azt hiszem mindenképpen keresünk nekik valami jó fajta rajzszakkört, ahol bátran kiélhetik művész-hajlamaikat.



2012. május 9., szerda

MÉRLEGHINTA

Volt egy mélypont, és kisebb holtpontok.
Nem volt könnyű az elmúlt időszak, nem szeretném szépíteni és nem szeretném elfelejteni sem.

Azt sem, hogy mennyien és milyen sokat segítettek. Nélkülük tényleg nem sikerült volna.

Most egyre inkább látszik annak a bizonyos alagútnak a vége.
Még gyorsan kifestünk, befejezzük a fürdőt és a konyhát, azután két hét múlva jöhet a burkoló, majd pedig  mi magunk.
És amit közben nem szabad elfelejteni, a ház csak egy burok, a bennük élők, mindig fontosabbak, mint maga az épület.
Ilyen bölcs dolgokat is tanultam egyszer régen, az építész karon.

2012. május 8., kedd

VENDÉGJÁRÁS

Amióta bizonytalan és átmeneti helyeken lebegünk a térben, (de mindig közel a Dunához).... a bútoraink és személyes tárgyaink pedig még távolabb lebegnek tőlünk, szóval ebben a több, mint 1 éve tartó káosz feletti kis lebegésben, talán az volt a legnehezebb, hogy jóval kevesebbet találkoztunk a barátainkkal, mint korábban.
Merthogy nem volt elég helyünk, tányérunk és időnk a vendégek fogadásához.
Pedig mi szeretjük a vendégjárást. Szeretünk együtt sörözni, borozni, szörpözni, bográcsolni, beszélgetni, játszani...mert az olyan kedves dolog...
És szeretnénk, ha gyerekeink jóban lennének a barátaink gyerekeivel, mert ők is igazán kedvesek.
Tehát, nagyon várjuk végre a beköltözés napját, a hosszú nyarat, a kertünket és tárt karokkal régenlátott barátainkat, szeretteinket.
Olyan otthont képzelünk magunknak, ahova bármikor be lehet esni, ott is lehet aludni... ahonnan nehéz hazamenni...:)
Bár, még nem lakunk Szentendrén,  viszont megkezdtük a szezont...
Lángosoztunk P. Eszterékkel, grilleztünk Gáborékkal, bográcsoztunk Veráékkal.
És jó volt. Olyan békebeli dézsávű...

HANNÁRÓL...

...régen írtam már.
Nehezen szánom rá magam egy hosszabb bejegyzésre, egyrészt mert nincs sok időm, másrészt fáradt vagyok gondolkodni. Pedig néha azért nem árt. :)
Szóval, Hanka...
Mostanában (két-három hete) hullámvölgyben van. Nincs semmi komoly gond Vele, csak éppen nincs jó szériája. Sokat veszekszik a húgával és az öccsével egyaránt, nem fogad szót, ha rászólók a képembe nevet, szurkálódik-piszkálódik mindenkivel eleget. Kedvenc válasza újabban mindennemű fegyelmezési kísérletre: "És az kit érdekel?!" (édes pici pufók Hanka baba, hol vagy? - kérdezem ilyenkor magamtól)
Közben persze látom és érzem, hogy mennyire nem jó Neki így.
Egy hónapja nem volt oviban. Mióta Ákos ritkábban jár Pécelre egyszerűen nem tudjuk megoldani a fuvarozását. Emellett gyerekorvos unokatestvérem javaslatára próbáljuk távol tartani egy ideig a közösségi vírusforrásoktól, legalábbis míg újra felépül a bélflórája. (húsvét óta nem hányt, kopp-kopp)
Hanka ma megkérdezte mikor megy legközelebb oviba. Eddig úgy gondoltuk, hogy ezt a hátralévő hónapot már elblicceljük, de lehet, hogy Neki hiányérzete van?
Szeptemberben mindenesetre új, izgalmas korszak kezdődik. A szentendrei Rákóczi F. iskola 1/c osztályának lelkes tanulója lesz.
Addig pedig türelem, türelem és türelem, extra odafigyelés, önbizalom növelés, sok szeretgetés.
Jobbat nem tudok, remélem elég lesz...

2012. április 12., csütörtök

2012. április 11., szerda

FOLYÓPARTON

...lakni jó.
Ma Sárika, az utcánk végén lévő ligetes Duna partot Tündérrévhez hasonlította (Csingiling és társai mesebeli otthona).
Nem is értem miért?
Egy-két már-már giccses (vagy az is lehet, hogy nagyon) fotó az áprilisi Dunáról, partjáról, és a friss fűben játszadozó tavasz tündérekről...
Hajrá tavasz!