
Nem szeretem a hétfőket.
Ebben határozottan Garfield-ra hasonlítok. :)
Már vasárnap este elkezdek nyavalyogni, hogy mindjárt hétfő lesz...és nekem újra egyedül kell mindennel megbirkóznom.
Aztán elérkezik a hétfő reggel, és nem marad időm siránkozni. Helyette mosok, copfot fésülök, rendet rakok, pelenkázok, cipőt kötök, babakocsit tologatok, motort kergetek, szoptatok... és azt veszem észre, hogy egyre vidámabb vagyok... és már kedd reggel van.
A mai hétfő is igazi hétfőnek indult, és csak egyre hétfőbb lett...
A védőnőt vártuk fél tízre.
Én szerettem volna addigra rendbe szedni (legalább látszólag) a lakást, felöltöztetni és megfésülni Hannát és Sárit, (esetleg magamat) és minden éhes pocakot megtömni. Hanna pedig szeretett volna mindebben megakadályozni...
Fél tíz után öt perccel mégis csaknem szalonképes állapotban vártuk Krisztinát.
A kaputelefonon még vidám hangon tessékeltem be.
Ezután nyitottam VOLNA az ajtót, HA megtaláltam volna a lakáskulcsot...
Csak semmi pánik!!!
Van pótkulcsunk! (így biztattam magamat... és az ajtó előtt toporgó Krisztinát)
Csak hol??? Öt perc fiók-felforgatós és táska-kiborogatós hatásszünet után, kicsit megtört hangon közöltem vele, hogy talán halasszuk el ezt a látogatást, ugyanis nem tudom beengedni. (kicsit sem volt kínos)
Ezek után enyhén felfokozott idegállapotban hívtam fel Ákost, vajon hol lehet a pótkulcs? (az tiszta sor volt, hogy a saját kulcsom az ő táskájában lapul Pécelen)
A helyzet közben tovább fokozódott... meghozták az ebédünket, ami szintén az ajtó másik oldalán gőzölgött. (úristen éhen fogunk halni!) Ezenkívül csomagot vártam délelőtt.. és csak úgy szimplán is bosszantott, hogy ebben a szép időben szobafogságra ítéltettünk.
A végén persze minden jóra fordult.
Kiderült, hogy a pótkulcs a földszinten lakó barátainknál vendégeskedik. (akik nyáron a virágainkat locsolták)
És mivel pár hete édes-aranyos picilányuk született, (és hozzájuk be tudott jutni a védőnő), hamarosan hozzánk is feljött. Újra.
Rövid kopogtatás után fordult a kulcs a zárban és legnagyobb meglepetésünkre Krisztina állt az ajtóban. (ilyen egy igazi védő- és kiszabadító-nő... meg egy szeleburdi család :))
Azért örülök, hogy holnap kedd lesz. :)