FEBRUÁR

"Esők szaladnak piszkafa-lábon,
most tiszta az égbolt, most havazgat,
a hónapvégi maszkabálon
a tél beöltözik tavasznak.
Felébred a medve kócos orral,
szemében álmok zöld csipája,
kinéz a barlangból, és ó, jaj,
bajszát a napfény megcibálja."
(Varró D.)

Nagyon szürkék a februári reggelek, nagyon monotonok és kiszámíthatóak.
Samu már nem sír az oviban, de azért minden reggel nyűgös, és érezhető megkönnyebbülés (legalábbis nekem), amikor Ákos elviszi őket, ugyanakkor furdal a lelkiismeret, aztán megnyugszom (mert tényleg szereti, és szeretik is ott), aztán mégis aggódok, végül mégsem...

A legjobbak azok a délelőttök, amikor dolgozom valamin, főleg amikor bögréket festek, de az is jó, ha számítógép előtt rajzolgatok. És tényleg tök jó úgy dolgozni, hogy észre sem veszed, hogy ez most munka, sokkal inkább terápia. Szerencsés vagyok, meg persze a saját sorsom kovácsa is, szeretném ezt hinni...

A gyerekek egyre inkább élik a családon kívüli életüket, nyílnak a külvilág felé, de az átlagnál még így is  zárkózottabbak. És én örülök ennek, mármint annak, hogy tudják van hova visszavonulniuk, hogy olyan meleg a családi fészek, hogy nehezükre esik elhagyni. 
Nem akarok rájuk telepedni, de fontosnak érzem, hogy érezzék, mindig van egy biztonságos hely, ahol kicsit kifújhatják magukat.

Hanka igazán ügyes másodikos. 
Most nem akarok belemenni, hogy mennyire átlagos vajon, mennyire sokat számít, hogy foglalkozunk vele (és nem csak mi, hanem az egész nagy-nagy család, barátok, tanárok, zeneiskolai tanárok).
Mindenesetre komolyan veszi a feladatait (néha túlzottan is), de ő kiskorától fogva ilyen. És úgy érzem akkor van/lesz béke benne, ha ebben támogatjuk.
Persze nagyon is szeretnénk felszabadítani, feloldani a teljesítménykényszerét, csak azért ez nem ilyen egyszerű. 
Amit, fontosnak érzek, hogy elhitessem vele, nem kell mindenben nagyon jónak lenni, hogy arra fordítsa az energiáit, amit igazán szeret.
Ez egyelőre a matek, rajz és az ének-furulya.   
Még sok kapu áll nyitva előtte és ez így is van jól, keresgéljen csak, ebben viszont maximálisan támogatni szeretnénk.

Sára még egy évig marad az oviban.
Ákossal teljes egyetértésben így éreztük ezt jónak, és szerencsére az óvónők ránk bízták a döntést.
Annak ellenére, hogy Sára iskolai felmérő tesztje lett az egyik legjobb a csoportban, hogy ír és olvas és tízes-átlépéssel számol. (Ő szerintem az a típus lesz, aki majd olvas a takaró alatt, a pad alatt, a buszon, séta közben, hiába a történelem ismétli önmagát...)
Szociálisan még éretlen. Ez most így kicsit hülyén hangzik, de tényleg ez van.
Mostanában kezdett el (másfél év oviba járás után) beszélgetni más gyerkőcökkel, most kezdi el igazán megszeretni az óvónőket, az ovis-foglalkozásokat. 
Szeretnénk, hogy még egy évig erősödjön érzelmileg. 

Samu is rendben van.
Ha túl sok ember van körülötte, azt nem szereti, de az oviban már nagyon is feloldódott. 
Vegyes csoportba járnak (ott van vele a biztonságot jelentő nővére is), de ő főleg a nagyobb fiúkkal játszik. És be is veszik maguk közé, pedig kis tökmag, ő a legalacsonyabb a csoportban. 
Egy mély érzésű harcos. (ma van a farsang, ahol Zorrónak öltözött)
Folyton harcol. Kard, vagy íj van a kezében és csapkod, rohangál egész nap.
Ugyanakkor filozofál. 
"Anya, a halak szívében is ott van az Isten." 
"Mindent Isten teremtett, még Zorró kalapját is."

Ezzel a magvas gondolattal le is zárnám februári litániámat. :)


 

JOBB LESZ JÖVŐRE A TAVALY

Már megint úgy jártam, hogy hirtelen jövőre lett pedig még a tavalyi gondolataimat sem szedtem össze, nem hogy meg is örökítsem őket. ("rend élén trónol a zavar")

Visszatekintés - 2013:
Januárban fáztunk sokat.
A február sötét volt és hideg.
Márciusban feltámadt némi tavaszi remény.
Áprilisban építettünk hónyuszit.
Májusban megszületett a gyerekeink szépséges unokahúga, Róza.

Júniusban újabb unokaöcsi érkezett, Ambrus személyében.

Júliusban Sára öt éves lett.

Szeptemberben Hanka megkezdte zeneiskolai tanulmányait (szolfézs, furulya).
Az október csak úgy elmúlt.
Novemberben még fénykép sem készült.
A december volt a legfárasztóbb, betegséges, vásározós, de karácsonyos.

A január, az jobb lesz.
Tudjátok, új év, új élet.:)
Tudatosabban fogunk élni, ugyanakkor lazák leszünk és a kellő pillanatokban felszabadultak.
Korábban kelünk, így talán könnyebben indulnak a reggelek.
Az még jobb lesz, ha majd Samu nem csimpaszkodik minden reggel üvöltve az apja nyakába, hogy ne hagyja az oviban.
Az se volna rossz, ha kevesebbet betegeskednének a gyerekek, mert akkor többször tudnánk vendégeket hívni és mi is gyakrabban mozdulhatnánk ki. (rákapattuk őket a 200 mg-os C-vitaminra, hátha...)
Remélem ezt a hónapot megússzuk kórház nélkül, mert az nagyon le tudja rontani a családi morált, mind fizikailag, mind lelkileg. (decemberben Hankával jártuk meg a Szent Lászlót egy jó kis rotával)
Jó lenne, ha lejutnánk Stornyára, bepótolni a szilvesztert, a karácsonyt, az elmaradt szülinapokat, névnapokat.
Mert tavaly viszonylag komolyan vettük a FOLYAMATOS betegeskedést, igaz akkor még csak napi 75 mg volt a C-vitamin adag...
Egyébként az állandósult kórságok mellett roppant nehéz pénzt keresni (költekezni viszont remekül lehet, a patikában már előre köszönnek), nehéz saját-időt találni, nehéz sportolni, nehéz csak úgy spontán sétálni egyet, nehéz úgy általában megőrizni a töretlen optimizmust...
Azért megpróbáljuk, esetleg majd utólag mindent átkeretezünk...