FEBRUÁR

"Esők szaladnak piszkafa-lábon,
most tiszta az égbolt, most havazgat,
a hónapvégi maszkabálon
a tél beöltözik tavasznak.
Felébred a medve kócos orral,
szemében álmok zöld csipája,
kinéz a barlangból, és ó, jaj,
bajszát a napfény megcibálja."
(Varró D.)

Nagyon szürkék a februári reggelek, nagyon monotonok és kiszámíthatóak.
Samu már nem sír az oviban, de azért minden reggel nyűgös, és érezhető megkönnyebbülés (legalábbis nekem), amikor Ákos elviszi őket, ugyanakkor furdal a lelkiismeret, aztán megnyugszom (mert tényleg szereti, és szeretik is ott), aztán mégis aggódok, végül mégsem...

A legjobbak azok a délelőttök, amikor dolgozom valamin, főleg amikor bögréket festek, de az is jó, ha számítógép előtt rajzolgatok. És tényleg tök jó úgy dolgozni, hogy észre sem veszed, hogy ez most munka, sokkal inkább terápia. Szerencsés vagyok, meg persze a saját sorsom kovácsa is, szeretném ezt hinni...

A gyerekek egyre inkább élik a családon kívüli életüket, nyílnak a külvilág felé, de az átlagnál még így is  zárkózottabbak. És én örülök ennek, mármint annak, hogy tudják van hova visszavonulniuk, hogy olyan meleg a családi fészek, hogy nehezükre esik elhagyni. 
Nem akarok rájuk telepedni, de fontosnak érzem, hogy érezzék, mindig van egy biztonságos hely, ahol kicsit kifújhatják magukat.

Hanka igazán ügyes másodikos. 
Most nem akarok belemenni, hogy mennyire átlagos vajon, mennyire sokat számít, hogy foglalkozunk vele (és nem csak mi, hanem az egész nagy-nagy család, barátok, tanárok, zeneiskolai tanárok).
Mindenesetre komolyan veszi a feladatait (néha túlzottan is), de ő kiskorától fogva ilyen. És úgy érzem akkor van/lesz béke benne, ha ebben támogatjuk.
Persze nagyon is szeretnénk felszabadítani, feloldani a teljesítménykényszerét, csak azért ez nem ilyen egyszerű. 
Amit, fontosnak érzek, hogy elhitessem vele, nem kell mindenben nagyon jónak lenni, hogy arra fordítsa az energiáit, amit igazán szeret.
Ez egyelőre a matek, rajz és az ének-furulya.   
Még sok kapu áll nyitva előtte és ez így is van jól, keresgéljen csak, ebben viszont maximálisan támogatni szeretnénk.

Sára még egy évig marad az oviban.
Ákossal teljes egyetértésben így éreztük ezt jónak, és szerencsére az óvónők ránk bízták a döntést.
Annak ellenére, hogy Sára iskolai felmérő tesztje lett az egyik legjobb a csoportban, hogy ír és olvas és tízes-átlépéssel számol. (Ő szerintem az a típus lesz, aki majd olvas a takaró alatt, a pad alatt, a buszon, séta közben, hiába a történelem ismétli önmagát...)
Szociálisan még éretlen. Ez most így kicsit hülyén hangzik, de tényleg ez van.
Mostanában kezdett el (másfél év oviba járás után) beszélgetni más gyerkőcökkel, most kezdi el igazán megszeretni az óvónőket, az ovis-foglalkozásokat. 
Szeretnénk, hogy még egy évig erősödjön érzelmileg. 

Samu is rendben van.
Ha túl sok ember van körülötte, azt nem szereti, de az oviban már nagyon is feloldódott. 
Vegyes csoportba járnak (ott van vele a biztonságot jelentő nővére is), de ő főleg a nagyobb fiúkkal játszik. És be is veszik maguk közé, pedig kis tökmag, ő a legalacsonyabb a csoportban. 
Egy mély érzésű harcos. (ma van a farsang, ahol Zorrónak öltözött)
Folyton harcol. Kard, vagy íj van a kezében és csapkod, rohangál egész nap.
Ugyanakkor filozofál. 
"Anya, a halak szívében is ott van az Isten." 
"Mindent Isten teremtett, még Zorró kalapját is."

Ezzel a magvas gondolattal le is zárnám februári litániámat. :)