Már több, mint egy hónapja élem a kétgyerekes anyukák életét.
Ez az élet picit nehezebb, mint amilyenre számítottam...
...hiszen olyan szívszorongató érzés figyelni Hanna belső harcát önmagával.
Nagyon szeretne megbirkózni az új helyzettel.
DE, igen csak zavarja, ha Sári (aki mellesleg igazán nyugodt kisbaba) nagy ritkán hangosabban sír. Ilyenkor Hanka sikítani kezd, amitől persze csak tovább romlik az egész család idegállapota...
Ezenkívül a szoptatás okoz számára még nehéz perceket. Többször előfordult már, hogy miközben etettem a húgát sértődötten kiment a szobából.
Sajnos néha durvábban "simogatja" Sárát a kelleténél (a minap egy pofon is csattant) és ilyenkor (természetesen) kénytelenek vagyunk erőteljesebben rászólni.
Próbálom nyugodtan és szeretettel terelgetni, de nekem is vannak korlátaim és nincsenek kötélből az idegeim.
Pár napot anyukáméknál nyaraltunk és ott egy ágyban aludtam Hannával.
Annyira jó volt látni rajta, hogy (talán emiatt)egy picit megnyugodott és kezelhetőbbé vált.
Emellett szakállas Papa (apukám) "fegyelmezési módszere" válik be a leginkább.
Ha Johanna dühöngeni, hisztizni kezd erősen átöleljük és szép csendes hangon (de határozottan) nyugtatgatjuk. (persze az is előfordul, hogy a könnyebb utat választjuk és kiabálva a szobájába zárjuk)
"Apa, amikor mérges vagy rám, akkor nem szeretsz?" kérdezte egyik nap a kis összezavarodott lelkű nagylányom.
Nehezen ÉRTI meg, hogy nem csökkent a szeretetünk az irányában Sárika érkezésével.
Remélem, hamarosan majd megÉRZI...
Én most minden erőmmel ezen vagyok. (szerencsére Sára baba ebben maximálisan partner, olyan nyugodtan vár a sorára, mintha érezné, hogy a nővérének, most nagyobb szüksége van ránk)
A mai nap egyébként mérföldkő az életünkben, hiszen ma vagyok először minden segítség nélkül hármasban a lányokkal.
Voltak már nehéz percek, (minden kezdet nehéz) de most olyan édesen és nyugodtan alszanak már másfél órája, hogy újra csak reméynkedni és bízni tudok! :)

Íme, az én bolondos nagylányom, aki újabban minden fényképen a grimaszolást gyakorolja...