SÁRA

Amolyan igazi kis művészpalánta.
Hihetetlen felszabadultan rajzol, fest, kivág, ragaszt... pl. vattacukrot eszegető szamarat, megbilincselt sárkányt vagy akár katica-szemű kislányt.
Egyik délután a csendes pihenő keretében igazi performance-t rendeztek nővérkéjével teljes egyetértésben.
Anyaszült meztelenre vetkőztek és tetőtől talpig kipingálták egymást és magukat pár filctoll segítségével a szivárvány minden színére.
Mikor megláttam őket nem is tudtam, hogy sírjak vagy nevessek... (ráadásul csupa filc lett az ágyneműnk is)
Megbeszéltük, hogy a testfestés ilyetén formájában nálunk tilos. Bűnbánóan pislogott is nagyokat a két pucér indián-lányka, de ez nem akadályozta meg őket abban, hogy másnap Sárika pólójára rajzoljanak (egy egyébként tényleg szép) koronás halat.
Azt hiszem mindenképpen keresünk nekik valami jó fajta rajzszakkört, ahol bátran kiélhetik művész-hajlamaikat.

MÉRLEGHINTA

Volt egy mélypont, és kisebb holtpontok.
Nem volt könnyű az elmúlt időszak, nem szeretném szépíteni és nem szeretném elfelejteni sem.

Azt sem, hogy mennyien és milyen sokat segítettek. Nélkülük tényleg nem sikerült volna.

Most egyre inkább látszik annak a bizonyos alagútnak a vége.
Még gyorsan kifestünk, befejezzük a fürdőt és a konyhát, azután két hét múlva jöhet a burkoló, majd pedig  mi magunk.
És amit közben nem szabad elfelejteni, a ház csak egy burok, a bennük élők, mindig fontosabbak, mint maga az épület.
Ilyen bölcs dolgokat is tanultam egyszer régen, az építész karon.

VENDÉGJÁRÁS

Amióta bizonytalan és átmeneti helyeken lebegünk a térben, (de mindig közel a Dunához).... a bútoraink és személyes tárgyaink pedig még távolabb lebegnek tőlünk, szóval ebben a több, mint 1 éve tartó káosz feletti kis lebegésben, talán az volt a legnehezebb, hogy jóval kevesebbet találkoztunk a barátainkkal, mint korábban.
Merthogy nem volt elég helyünk, tányérunk és időnk a vendégek fogadásához.
Pedig mi szeretjük a vendégjárást. Szeretünk együtt sörözni, borozni, szörpözni, bográcsolni, beszélgetni, játszani...mert az olyan kedves dolog...
És szeretnénk, ha gyerekeink jóban lennének a barátaink gyerekeivel, mert ők is igazán kedvesek.
Tehát, nagyon várjuk végre a beköltözés napját, a hosszú nyarat, a kertünket és tárt karokkal régenlátott barátainkat, szeretteinket.
Olyan otthont képzelünk magunknak, ahova bármikor be lehet esni, ott is lehet aludni... ahonnan nehéz hazamenni...:)
Bár, még nem lakunk Szentendrén,  viszont megkezdtük a szezont...
Lángosoztunk P. Eszterékkel, grilleztünk Gáborékkal, bográcsoztunk Veráékkal.
És jó volt. Olyan békebeli dézsávű...

HANNÁRÓL...

...régen írtam már.
Nehezen szánom rá magam egy hosszabb bejegyzésre, egyrészt mert nincs sok időm, másrészt fáradt vagyok gondolkodni. Pedig néha azért nem árt. :)
Szóval, Hanka...
Mostanában (két-három hete) hullámvölgyben van. Nincs semmi komoly gond Vele, csak éppen nincs jó szériája. Sokat veszekszik a húgával és az öccsével egyaránt, nem fogad szót, ha rászólók a képembe nevet, szurkálódik-piszkálódik mindenkivel eleget. Kedvenc válasza újabban mindennemű fegyelmezési kísérletre: "És az kit érdekel?!" (édes pici pufók Hanka baba, hol vagy? - kérdezem ilyenkor magamtól)
Közben persze látom és érzem, hogy mennyire nem jó Neki így.
Egy hónapja nem volt oviban. Mióta Ákos ritkábban jár Pécelre egyszerűen nem tudjuk megoldani a fuvarozását. Emellett gyerekorvos unokatestvérem javaslatára próbáljuk távol tartani egy ideig a közösségi vírusforrásoktól, legalábbis míg újra felépül a bélflórája. (húsvét óta nem hányt, kopp-kopp)
Hanka ma megkérdezte mikor megy legközelebb oviba. Eddig úgy gondoltuk, hogy ezt a hátralévő hónapot már elblicceljük, de lehet, hogy Neki hiányérzete van?
Szeptemberben mindenesetre új, izgalmas korszak kezdődik. A szentendrei Rákóczi F. iskola 1/c osztályának lelkes tanulója lesz.
Addig pedig türelem, türelem és türelem, extra odafigyelés, önbizalom növelés, sok szeretgetés.
Jobbat nem tudok, remélem elég lesz...