HÁROMÉVES

Nem is annyira egyszerű most ezzel a kis Háromévessel.
Mert hiába is mondogatom magamnak, hogy természetes dolog ha egy gyermek élénk, sőt még természetesebb dolog ez egy fiúgyermek esetében.
És hiába is szeretném hogy könnyű legyen, Ez a Gyerek bizony nem könnyű eset.
Nagyon kedves és bújós, de a következő másodpercben verekedős és visítós.
Elbűvölő és huncut az idegenekkel, de a következő másodpercben megsértődik, vagy ráüvölt egy idős nénire, esetleg hozzáteszi, hogy nem túl szép a néni haja. Kínos.
Hintázik a templomkert korlátján, felmászik a piacon a árusok asztalára, bottal csapkodja a kirakatokat, villámgyorsan nyoma vész a patakparton.
Egyáltalán, a természetes haladási forma számára a rohanás. Kivéve, ha megmakacsolja magát és egy villanyoszlopba csimpaszkodva üvölt, hogy nem bír hazamenni.
Sokat esik, mert nagyon heves, szeles. Folyton nekem rohan, de már többször nekiszaladt teljes erejéből a falnak, mert egyszerűen nem áll meg időben.
Mindemellett igen hangos, és szinte már soha nem alszik délután. (kivéve, ha a kidől a gyerekszoba szőnyegén)
Igazi játékpuskát szeretne, de most azonnal...
Felvették az oviba. Sárikával egy csoportba fog járni, kis hajó lesz a jele.
Tudom, hogy jó kezekben lesz, és bevallom néha nagyon várom a szeptembert, mégis irtóra fog hiányozni.

AZ EMBER ITT

Az ember itt kevés a szeretetre.
Elég, ha hálás legbelűl
ezért-azért; egyszóval mindenért.

Valójában két szó, mit ismerek,
bűn és imádság két szavát.
Az egyik hozzámtartozik.
A másik elhelyezhetetlen.

(Pilinszky: Az ember itt)

Nem mondom, hogy mindig könnyű hálásnak lennem.
Pedig lehetnék. Az orgonánkért,  a kiömlött szörpért, a lányok sáros kezéért, a három vörösbegyért, egyszóval mindenért.
Nem mondom, hogy nem volt megható Sára az anyáknapi-ünnepségen. (mert az volt)
Kis pálcikakarú tündérkém, ki gondolta volna, hogy ilyen jó dolog anyukának lenni.

TAVASZ, TE

Varró Dániel: Nyúl tavaszi éneke

Mert, jaj, a nyár mint lepke röppen,
És ősszel minden oly riadt,
és télen sűrű, lassú ködben
dideregnek a nyúlfiak.

Tavasz, te cuppanásnyi szikra,

ha tappancsod a sárba lép,
vidorság száll a kis nyuszikra,
s megédesül a sárgarép'.

Bajuszt pödörsz a napsugárból,
S ugrálsz, mint gyönge, lenge nyúl.
Ó, jaj, tavasszal szép a zápor,
És sokkal később alkonyul.

ÉLÜNK

És virulunk, jelentem.
Az elmúlt tél egyelőre egy nagy fehér folt a blogban...
Pár mondat erejéig azért visszatekintenék. Mégiscsak ez volt az első telünk Szentendrén. Tehát.

Építész létemre (szégyen, szégyen) kissé meglepett, hogy a kőházak ilyen hidegek.
Mert azzal ugyan számoltunk előre, hogy a bejárati ajtó melletti ujjnyi réseken beszivárog majd némi hűvös, az azért meglepett, hogy a fél méter vastag kőfal sem ontja a meleget, sőt.
Fáztunk sokat. Viszont szép a kilátás az ablakainkból, és van egy pici kertünk, ahol épült pár pici hóember. És még mindig  rácsodálkozom, hogy milyen szép ez a város.
A gyerekeknek már természetes, hogy harangszóra ébredünk, hogy van egy vörösbegyünk, hogy piacra járunk, hogy egyre többen köszönnek ránk az utcákon, hogy befordulunk a "mitemplomunk" mellett és már otthon is vagyunk.
A hely szép lassan befogad, és mi is befogadjuk a kisvárosi nyugalmat, lassulunk, változnak a szokásaink, talán.

A ház is rengeteget változott amióta beköltöztünk, szépen lépegetünk előre, igaz én még mindig nem hevertem ki a "hánykolódás évét".
Még mindig sok minden dobozokban, a pincében, vagy ki tudja hol.
Még nagyon sok a tennivaló, de ez erőt is ad. (mert alapvetően bizony lusta vagyok, viszont küzdök ellene, és itt úgy érzem tényleg érdemes :))

HARMADNAPON

Nehéz, hosszú idő után újrakezdni, folytatni valamit.
Egyelőre bemásolom ide (egyik) kedvenc versemet.
Egyszerűen minden szavát szeretem.

Pilinszky János: Harmadnapon

És fölzúgnak a hamuszín egek,
hajnalfele a ravensbrücki fák.
És megérzik a fényt a gyökerek.
És szél támad. És fölzeng a világ.

Mert megölhették hitvány zsoldosok,
és megszünhetett dobogni szive –
Harmadnapra legyőzte a halált.
Et resurrexit tertia die.

NOVEMBER

Nagy László: Adjon az Isten

Adjon az Isten

szerencsét,

szerelmet, forró

kemencét,

üres vékámba

gabonát,

árva kezembe

parolát,

lámpámba lángot,

ne kelljen

korán az ágyra hevernem,

kérdésre választ

ő küldjön,

hogy hitem széjjel

ne dűljön,

adjon az Isten

fényeket,

temetők helyett

életet -

nekem a kérés

nagy szégyen,

adjon úgyis, ha

nem kérem.

AZ A BAJ

Időnként (általában), azon siránkozok, hogy mennyire tökéletlen az életem, mennyi sok nehézséggel kell szembenéznem nap, mint nap.
Időnként (néha), rádöbbennek, hogy mennyire tökéletes és pihe-puha sorsom is van, akkor meg azon aggodalmaskodom, hogy mikor fog valami elromlani... :)