ÉLÜNK

És virulunk, jelentem.
Az elmúlt tél egyelőre egy nagy fehér folt a blogban...
Pár mondat erejéig azért visszatekintenék. Mégiscsak ez volt az első telünk Szentendrén. Tehát.

Építész létemre (szégyen, szégyen) kissé meglepett, hogy a kőházak ilyen hidegek.
Mert azzal ugyan számoltunk előre, hogy a bejárati ajtó melletti ujjnyi réseken beszivárog majd némi hűvös, az azért meglepett, hogy a fél méter vastag kőfal sem ontja a meleget, sőt.
Fáztunk sokat. Viszont szép a kilátás az ablakainkból, és van egy pici kertünk, ahol épült pár pici hóember. És még mindig  rácsodálkozom, hogy milyen szép ez a város.
A gyerekeknek már természetes, hogy harangszóra ébredünk, hogy van egy vörösbegyünk, hogy piacra járunk, hogy egyre többen köszönnek ránk az utcákon, hogy befordulunk a "mitemplomunk" mellett és már otthon is vagyunk.
A hely szép lassan befogad, és mi is befogadjuk a kisvárosi nyugalmat, lassulunk, változnak a szokásaink, talán.

A ház is rengeteget változott amióta beköltöztünk, szépen lépegetünk előre, igaz én még mindig nem hevertem ki a "hánykolódás évét".
Még mindig sok minden dobozokban, a pincében, vagy ki tudja hol.
Még nagyon sok a tennivaló, de ez erőt is ad. (mert alapvetően bizony lusta vagyok, viszont küzdök ellene, és itt úgy érzem tényleg érdemes :))