Mert hiába is mondogatom magamnak, hogy természetes dolog ha egy gyermek élénk, sőt még természetesebb dolog ez egy fiúgyermek esetében.
És hiába is szeretném hogy könnyű legyen, Ez a Gyerek bizony nem könnyű eset.
Nagyon kedves és bújós, de a következő másodpercben verekedős és visítós.
Elbűvölő és huncut az idegenekkel, de a következő másodpercben megsértődik, vagy ráüvölt egy idős nénire, esetleg hozzáteszi, hogy nem túl szép a néni haja. Kínos.
Hintázik a templomkert korlátján, felmászik a piacon a árusok asztalára, bottal csapkodja a kirakatokat, villámgyorsan nyoma vész a patakparton.
Egyáltalán, a természetes haladási forma számára a rohanás. Kivéve, ha megmakacsolja magát és egy villanyoszlopba csimpaszkodva üvölt, hogy nem bír hazamenni.
Sokat esik, mert nagyon heves, szeles. Folyton nekem rohan, de már többször nekiszaladt teljes erejéből a falnak, mert egyszerűen nem áll meg időben.
Mindemellett igen hangos, és szinte már soha nem alszik délután. (kivéve, ha a kidől a gyerekszoba szőnyegén)
Igazi játékpuskát szeretne, de most azonnal...
Felvették az oviba. Sárikával egy csoportba fog járni, kis hajó lesz a jele.
Tudom, hogy jó kezekben lesz, és bevallom néha nagyon várom a szeptembert, mégis irtóra fog hiányozni.
1 megjegyzés:
Én is mindig arra gondolok, hogy később, ha nagyobbak lesznek talán könnyebb lesz. De állítólag nem, sőt....
Nálunk az örökös verekedés, veszekedés az, ami teljesen kikészít. Miért nem lehet szeretni egymást????
Samu is biztosan változni fog, majd az oviban ő is "betörik", mint a többiek. Addig is élvezzétek a nyarat és az együtt töltött időt, mert ez soha sem fog visszajönni már.:-)
Pusza!
Megjegyzés küldése