BOLDOGSÁG PERCEK

Ma nem jutott sok békés, boldog perc.
Bár tényleg minden relatív.
Mindenesetre a Duna valóban zajlik és állítólag be is fog fagyni.
Mindeközben az életünk is zajlik és állítólag minden rendbe fog jönni.
Higgyünk benne.

VALAMI JÓ

Nem is tudom, hogyan fogalmazzam meg pontosan a helyzetünket.

Kicsit úgy érzem magam, mint valami szerencsétlen marionett bábu, akit egy hatalmas, rosszkedvű óriás-gyerek rángat ide-oda.
Nem arról van szó, hogy bank-ellenes lennék.
Tisztában vagyok a jelenlegi anyagi helyzetünkkel és abszolút szükségszerűnek érzem, hogy a házunk vásárlásához kölcsönt vegyünk fel egy banktól.
Azt viszont nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy kicsinyes emberek, rajtunk élvezzék ki a szánalmas hatáskörükkel járó mini-hatalmukat.
Mert nekem senki se mondja, hogy nem erről van szó...
Félelmetes és eléggé bizonytalan érzés a bürokrácia útvesztőiben bolyongani, egy-két tökéletesen hülye "tanácsadóval" és "ügyintézővel" körülvéve. Lassan az emberiségbe vetett hitemet kezdem elveszteni, pedig a jobbik eszemmel tudom, hogy szimplán "csak" rossz szériánk van és a társadalomnak egy szűk, ostoba rétegével vesződünk, de most mégis ELÉG!!!
Hogy ne őrüljek meg idő-előtt, elhatároztam, hogy minden napban próbálok valami jót is találni. Terápiás célzattal.

Tehát...
Jó, hogy a nyaralónknak meg se kottyan , a -17 C fok.
A Duna-part ilyenkor is gyönyörű akárcsak Hanka frissen mosott haja.
Sári szerint jó érzés beleszeretni valakibe, bár egyelőre nem tapasztalatból beszél. :) Sajnálja, hogy nem lehet Samu a férje, és reméli, hogy Szentendréről már nem költözünk sehova, majd ha csak eltemetnek minket, mert az valahol máshol lesz... Mindezt az imént fejtette ki, három és fél évesen.
Vannak vicces pillanatok bőven, és egyszer lesz még tavasz (most nagyon várom), addig is a mindent beborító fehérséggel nyugtatom a szemem és a lelkem.

BETEGES

"Ha nem köhögünk, akkor hányunk!" -
lehetne ez családunk jelmondata ezen a télen. :)

Persze most már könnyen viccelődök, mert kezdünk magunkhoz térni.
De szerda estétől vasárnap délig korántsem voltam ilyen vidám. Folyamatosan aggódtam valamelyik gyerekemért, komolyan féltem hogy kiszáradnak.
Tervezgettem a kórházba szállítás logisztikáját, fejben összeállítottam a kórházi csomagot, és fájó szívvel mondtam búcsút a jövő hét igencsak fontos eseményeinek...

Szerencsére az utolsó utáni pillanatban azért Samu is jobban lett (cirka 10 róka-komát kergettünk szét a lakás minden pontján) és úgy tűnik véget ér ez a rémálom is. (három nem  kicsit hányó - fo*ó gyerekkel mosógép nélkül, ezt is túléltük)
Most kezdek egy kicsit felengedni és újra reménykedve nézni az elkövetkező hét elé.
(és kíváncsian várom mikor kezd el valamelyikünk köhögni .))

VÁRNICSAKVÁRNI

"Anya, én nem akarok esőt, nem akarok havat.
Tudod mit akarok?
Az új házunkat... azt akarom, hogy tavasz legyen!"

Hangzottak el ma kis Tavasz Tündérem szájából a fenti  mondatok.
Biztosan nyomasztó a gyerekeknek is ez a végtelenbe nyúló átmeneti időszak.
Miért van az, hogy a várakozásnak mindig a vége a legnehezebb?
Engem szép lassan tényleg felőröl már ez a lebegés.
Biztosan van valami mélyebb értelme és jellemformáló hatása ennek az időszaknak is, legalábbis ezzel vigasztalom magam.
Igaz, a legvigasztalóbb már mégiscsak az lenne, ha kimondhatnánk, hogy minden jó, ha a vége jó...

Kedves rajztanárom, Szegedi Kata képével kívánok magunknak és minden kedves Olvasónknak több szerencsét az Új Évre:

SÁRA

Továbbra is csodálom a kitartását,  kedvességét.
Tanulom a lazaságát, báját.
Erőt merítek az öleléséből és mosolyából.

Utánozhatatlan és egyedi.
Boldog névnapot Tündérlány! :)

EYSZER MAJD

Egyszer majd szép lesz minden, 

a telet s az őszi 

félelmet, hidd el, 

szerelmünk levetkőzi. 

Úgy állunk majd a fényben, 

mint a virágzó ágak, 

büszkén viseljük 

szégyen nélküli koronánkat. 

Sötétben sem kell félnünk,

útjaink beragyogja

hajdani szenvedésünk 

virrasztó teleholdja. 

(Kányádi Sándor verse
és Kaszap Sára rajza)

KARÁCSONY