2012. november 11., vasárnap

NOVEMBER

Nagy László: Adjon az Isten

Adjon az Isten
szerencsét,
szerelmet, forró
kemencét,
üres vékámba
gabonát,
árva kezembe
parolát,
lámpámba lángot,
ne kelljen
korán az ágyra hevernem,
kérdésre választ
ő küldjön,
hogy hitem széjjel
ne dűljön,
adjon az Isten
fényeket,
temetők helyett
életet -
nekem a kérés
nagy szégyen,
adjon úgyis, ha
nem kérem.

2012. október 20., szombat

AZ A BAJ

Időnként (általában), azon siránkozok, hogy mennyire tökéletlen az életem, mennyi sok nehézséggel kell szembenéznem nap, mint nap.
Időnként (néha), rádöbbennek, hogy mennyire tökéletes és pihe-puha sorsom is van, akkor meg azon aggodalmaskodom, hogy mikor fog valami elromlani... :)

2012. október 8., hétfő

ISKOLA , IDŐHIÁNY....

...vagy amit akartok...
Hivatkozni sok mindenre lehet.
Az igazság az, hogy sokszor megfordult a fejemben, hogy abbahagyom a blogírást, egyelőre mégis folytatom. Mert szeretem csinálni, és akármennyire hiányos és töredezett ez a napló, mégiscsak az enyém.

Szóval...
Az iskolakezdés nem volt könnyű.
Se nekem, se Hankának, se senkinek a családból.
Az élmények még feldolgozás alatt állnak... Azt hiszem, eléggé lesokkolt, hogy az általános iskola, valóban ennyire általános metszete a társadalomnak.
Még dolgozom az előítéleteim és a kivagyiságom lefaragásán, ugyanakkor azt is világosan tudom, hogy ha egy év múlva úgy látom/látjuk a helyzetet, akkor megpróbáljuk Hannát egy más fajta iskolába átíratni.
És itt most tényleg nem arról van szó, hogy az én kicsi lányomnak nem megfelelő semmilyen közintézmény.

Ami Hannát illeti, tulajdonképpen nagyon lelkes.
Persze igencsak elfárad a nap végére és rajtunk torol, de ez is természetes. Hogy mennyit érzett a bennem munkáló feszültségekből? Biztosan nagyon sokat, de mondom, hogy még dolgozunk ezen a kérdésen.

Folyt. köv.

2012. szeptember 7., péntek

ŐSZI FÉNYEK

a Dunán. Nem is tudom, hogyan történhetett, hogy idén csak szeptember elején jutottunk ki először egyik kedvenc Duna-partunkra.
Mindenesetre jobb későn, mint soha.
Nekem, mondjuk végig az zakatolt a fejemben, hogy "holnap iskola", de a többiek nagyon jól szórakoztak.
Mindenképpen szeretnék még egyszer kijönni ide, még ősszel, ha lehet...

2012. szeptember 1., szombat

2012. augusztus 21., kedd

LASSAN

lépegetünk kifelé a kisbabás-kisgyerekes korszakból és egyenletesen haladunk valami egészen más felé.
Ijesztő dolog a változás, nekem legalábbis. Hogy már semmi sem lesz úgy, ahogy régen. Pedig még csak most kezdek belejönni ebbe az egészbe...
Samu lassan szobatiszta, napjában 15-ször felül a WC-szűkítőre, utána fellépőkéről kezet mos, majd pucéran rohangál egész nap. Feszegeti a határokat, direkt rosszalkodik, sokszor nehezen tudom visszafogni magam, pedig nem szeretek egész nap kiabálni.
Sári oviba megy hamarosan. Kész rejtély ez a csaj. Nem tudom vele mi lesz és hogyan, de nagyon drukkolok, és nem is aggódom igazán, mert az óvónéni (és az egész ovis lékör) nagyon-nagyon szimpatikusnak tűnik. No, majd meglátjuk...
Hanka, na érte aggódom, mert az eddigi ovis karrierje nem volt túl sikeres. Meg hát az iskola, mégis csak iskola. Próbálom edzeni magam arra, hogy semmi sem lehet tökéletes és, hogy ne is várjam ezt el, csak hát nehéz. Ő az első elsősöm.

2012. augusztus 8., szerda

SÁRI MESÉL

Már öt teljes napja, hogy a három gyerek, esti ima és puszi hegyek után, szülői segítség nélkül teljesen ÖNÁLLÓAN szenderül álomba (ki-ki a saját ágyában) .

Hihetetlen megkönnyebbülés és szabadság-érzés ez szegény megfáradt szülőknek.
Tegnap például még világosban ki tudtunk ülni Ákossal a kertbe, házi koktélt szürcsölgettünk, váltottunk pár értelmes szót, néztük a templomtornyot és nem győztünk betelni az érzéssel, hogy milyen jó dolgunk is van nekünk...
Nem, egyelőre nincs bennem semmiféle nosztalgia-érzés, a hosszas altatás, szoptatás, végeláthatatlan mesélés és hasonló rítusok után. Szép volt, jó volt, köszönöm egyelőre ennyi elég is volt...

Néhanapján Sári mesél a testvéreinek még elalvás előtt. A bébiőrön keresztül sajnos kivehetetlenek a szavai, viszont másnap előfordul, hogy Hanka velünk is megosztja a nem kicsit tanulságos történeteket.
Íme, egy gyöngyszem:

"Szép békességben éldegélt az erdőben egy mókus és egy süni.
Egész nyáron vidáman tettek-vettek. Az előrelátó mókus gyűjtögetett, készült a hosszú és hideg télre, a sündisznó pedig könnyelműen játszadozott, lustálkodott csak a nyári réten...
Igen ám, de amikor beköszöntött a hideg tél, a süni sem volt már többé olyan vidám. Fázott és élelmet keresett a kopár erdőben, de csak egy szem rohadt szilvát talált.
Akkor kétségbeesetten bekopogtatott barátjához a mókushoz, hogy engedje be magához, és adjon neki valamit enni.
A mókus azonban így válaszolt: "Szívesen beengednélek, de sajnos nem férsz be sok-sok  ennivalótól, amit egész nyáron felhalmoztam. Sajnos, egyelőre nincs hely a házamban."
A süni kitartóan várakozott a mókus odúja előtt, várta, hogy mikor eszik annyit a mókus, hogy végre az ő számára is jusson egy kis meleg zug.
A mókus azonban, nem volt elég gyors, a rengeteg sok mogyoró csak nem akart megfogyatkozni, így szegény kis sün megfagyott a "barátja" ajtaja előtt...

Itt a vége, aludjatok szépen gyerekek!"