Több mint kilenc hónapja először, ma van pár olyan nyugodt órám, hogy teljesen egyedül vagyok egy lakásban. (azért nem írom, hogy otthon, mert az átmeneti szállásunkon nem érzem otthon magamat)
Persze aludhatnék, vagy fürödhetnék, vagy tornázhatnék, vagy csak bámulhatnék céltalanul a semmibe, de már órák óta csak a blogot írom...
Szükségem van most egy kis összegzésre, vissza- és előre-tekintésre, hogy helyre rázódjanak bennem a dolgok.
Sokat gondolkozom azon, hogy ÉN mennyire kerüljek előtérbe ezen a fórumon, hiszen elsősorban a gyerekeimnek írom a blogot... legalábbis ez volt a szándék... persze korántsem csak erről van szó... és kérdés, hogy egyáltalán érdekelni fogja-e valaha is őket a múltjuk az anyjuk-szemüvegén keresztül.
Mindenesetre én mostanában nem érzem túl jól magam a bőrömben, sem lelkileg sem fizikailag. És mivel főként én vagyok a család mozgatórugója, nem könnyű most nekik sem. Nem lebeg körülöttünk a rózsaszín köd... hát ilyen időszakok is vannak.
Úgy érzem, muszáj előbukkannom a háttérből, többet foglalkoznom magammal, hogy mindenkinek jobb legyen.
Vannak terveim és talán, Samu növekedésével, önállósodásával egyre közelebb kerülhetek a megvalósításukhoz...
Szerencsére Ákos mindenben támogat, úgyhogy nincs kibúvó. :)))
Jut eszembe, Boldog Névnapot Kedves!
(és ígérem Te sem maradsz már sokáig ennyire utolsó(előtti) a sorban)
2011. február 27., vasárnap
9 HÓNAPOS
Közben persze az idő nem állt meg (csak itt a blogon), és kicsi Samu szépen 9 hónapos lett...
Gyorsan fejlődik, szinte minden napra tartogat valami újdonságot.
Kb. egy hete se szó se beszéd felállt, és az ácsorgást azóta is nap mint nap tökéletesíti a lakás különböző ingó és kevésbé ingatag pontjaiba kapaszkodva.
Eleinte nagyokat esett, legalább 3-4 pukli, lila folt volt az okos kis buksiján, de mára már ügyesen letérdel vagy leül ha elfáradt.
A lányok filctollai, rajzai, pónijai többé nincsenek biztonságban, csak a kis asztalnál magasabb helyeken, és ebből azért adódnak testvér-konfliktusok...
Még mindig kúszik, és mivel ezt elég féloldalasan teszi, aggódó anyai szívemnek jobban esne, ha lassan átváltana mászó üzemmódba. (pár mászólépést már megtett, úgyhogy nem lesz komoly gond, remélem)
Velünk ül a nagy asztalnál és csipeget... mindent amit nem kéne (lásd virsli, túrórudi, almás pite stb.)... az üveges bébikaját és a házi készítésű pépeket egyaránt negligálja. (csakúgy mint a reszelt almát vagy a banánpépet, és nem úgy mint az egész almát vagy banán-falatokat)
Beszél. És ez nem vicc.
Pedig először mi is azt hittük... de tudatosan mondja, hogy "Apa-apa-apa", és hogy "nem-nem-nem".
És fújtat, ha megkérjük. Nagyon édes.
Ami borzasztóan fárasztó és kimerítő, hogy nagyon rosszul alszik.
10-15-ször ébred éjszakánként, és ez sem vicc, sajnos. Most már nem szopik minden alkalommal, ha megébred. Van hogy csak át kell forgatni, vagy simogatni, énekelni kell neki, úgyhogy elhatároztuk, hogyha egy kicsit megállapodunk, Ákos megpróbálja leszoktatni az éjszakai szopiról, és ezzel egy időben kipenderítjük a szülői ágyból őkelmét.
A személyisége is egyre inkább kibontakozóban.
Öntörvényű és akaratos. Annyit sír és nyüszög, mint anno a két lány együttvéve. (legalábbis nekem most úgy tűnik)
Elég nehéz eset. Bár biztosan kivetíti a lelkiállapotomat is.
Ugyanakkor nagy huncut, és nagyon kedves is tud lenni.
És persze elképzelhetetlen lenne az életünk nélküle (is).
Ilyen mókásan álldogál a kis kurta-lábú, kerek-képű:
Gyorsan fejlődik, szinte minden napra tartogat valami újdonságot.
Kb. egy hete se szó se beszéd felállt, és az ácsorgást azóta is nap mint nap tökéletesíti a lakás különböző ingó és kevésbé ingatag pontjaiba kapaszkodva.
Eleinte nagyokat esett, legalább 3-4 pukli, lila folt volt az okos kis buksiján, de mára már ügyesen letérdel vagy leül ha elfáradt.
A lányok filctollai, rajzai, pónijai többé nincsenek biztonságban, csak a kis asztalnál magasabb helyeken, és ebből azért adódnak testvér-konfliktusok...
Még mindig kúszik, és mivel ezt elég féloldalasan teszi, aggódó anyai szívemnek jobban esne, ha lassan átváltana mászó üzemmódba. (pár mászólépést már megtett, úgyhogy nem lesz komoly gond, remélem)
Velünk ül a nagy asztalnál és csipeget... mindent amit nem kéne (lásd virsli, túrórudi, almás pite stb.)... az üveges bébikaját és a házi készítésű pépeket egyaránt negligálja. (csakúgy mint a reszelt almát vagy a banánpépet, és nem úgy mint az egész almát vagy banán-falatokat)
Beszél. És ez nem vicc.
Pedig először mi is azt hittük... de tudatosan mondja, hogy "Apa-apa-apa", és hogy "nem-nem-nem".
És fújtat, ha megkérjük. Nagyon édes.
Ami borzasztóan fárasztó és kimerítő, hogy nagyon rosszul alszik.
10-15-ször ébred éjszakánként, és ez sem vicc, sajnos. Most már nem szopik minden alkalommal, ha megébred. Van hogy csak át kell forgatni, vagy simogatni, énekelni kell neki, úgyhogy elhatároztuk, hogyha egy kicsit megállapodunk, Ákos megpróbálja leszoktatni az éjszakai szopiról, és ezzel egy időben kipenderítjük a szülői ágyból őkelmét.
A személyisége is egyre inkább kibontakozóban.
Öntörvényű és akaratos. Annyit sír és nyüszög, mint anno a két lány együttvéve. (legalábbis nekem most úgy tűnik)
Elég nehéz eset. Bár biztosan kivetíti a lelkiállapotomat is.
Ugyanakkor nagy huncut, és nagyon kedves is tud lenni.
És persze elképzelhetetlen lenne az életünk nélküle (is).
Ilyen mókásan álldogál a kis kurta-lábú, kerek-képű:
FÜSTBE MENT TERV
Ákos tizenpár évvel ezelőtt egy nagyobb baráti társaság előtt előtt kijelentette, hogy Neki (nekünk) tizenpár év múlva három gyereke lesz és Szentendrén fog lakni.
A három gyerekben nincs is hiba, a szentendrei álom-házra azonban egyelőre várnunk kell.
A történet hosszú, zavaros és még számunkra is értelmezhetetlen...
A vége csak annyi, hogy a kedvesnek és korrektnek tűnő eladó hirtelen és váratlanul elállt az eladási szándékától.
Talán nem is bánjuk annyira (a furcsa szomszédokat egyáltalán nem), mindenesetre újból bebizonyosodott, hogy a kimondott szónak a mai világban nincs elég ereje, és ez azért valahol szomorú...
Persze nem arról van szó, hogy csalódtunk az emberiségben, de egy csöppet sem bánom, hogy Ákos nagybátyja ügyvéd, mert kell a jogi támogatás is, úgy tűnik.
Erről ennyit.
Most egy átmeneti állapotban lebegünk a Római parton.
Magyarán albérletbe költöztünk, ami eleve furcsa érzés, pláne, hogy elég szűkös... de legalább térben Szentendre felé tartunk... :)
Az ablakok húznak, a csapok csöpögnek és hát finoman szólva a konyha sem a legmodernebb.
Viszont nagyon szép és csendes utcában élünk, közel a az annyira vágyott Dunához.
Arról nem is beszélve, hogy Gábor-Livi-Bendegúz egy emelettel felettünk lakik.
A gyerekek elképesztően könnyen és rugalmasan alkalmazkodnak az új környezethez.
Ritkán emlegetik a régi lakást ahol bordó volt az ajtó, bár Hanka első éjszaka sírdogált, hogy a falra ragasztott foszforeszkáló lepkéit miért nem hoztuk el...
Nagyon-nagyon szeretnék valami biztosat, valami kapaszkodót, de nem egyszerű az igényeinknek és a pénztárcánknak is megfelelő lakást, házat találni.
Szépen lassan majd csak alakulnak a dolgaink...
Az egyetlen frusztráló tényező, hogy nagyon szeretném, hogy Hanka minél hamarabb közösségbe járjon, legkésőbb ősztől.
No hát, hajrá...
A három gyerekben nincs is hiba, a szentendrei álom-házra azonban egyelőre várnunk kell.
A történet hosszú, zavaros és még számunkra is értelmezhetetlen...
A vége csak annyi, hogy a kedvesnek és korrektnek tűnő eladó hirtelen és váratlanul elállt az eladási szándékától.
Talán nem is bánjuk annyira (a furcsa szomszédokat egyáltalán nem), mindenesetre újból bebizonyosodott, hogy a kimondott szónak a mai világban nincs elég ereje, és ez azért valahol szomorú...
Persze nem arról van szó, hogy csalódtunk az emberiségben, de egy csöppet sem bánom, hogy Ákos nagybátyja ügyvéd, mert kell a jogi támogatás is, úgy tűnik.
Erről ennyit.
Most egy átmeneti állapotban lebegünk a Római parton.
Magyarán albérletbe költöztünk, ami eleve furcsa érzés, pláne, hogy elég szűkös... de legalább térben Szentendre felé tartunk... :)
Az ablakok húznak, a csapok csöpögnek és hát finoman szólva a konyha sem a legmodernebb.
Viszont nagyon szép és csendes utcában élünk, közel a az annyira vágyott Dunához.
Arról nem is beszélve, hogy Gábor-Livi-Bendegúz egy emelettel felettünk lakik.
A gyerekek elképesztően könnyen és rugalmasan alkalmazkodnak az új környezethez.
Ritkán emlegetik a régi lakást ahol bordó volt az ajtó, bár Hanka első éjszaka sírdogált, hogy a falra ragasztott foszforeszkáló lepkéit miért nem hoztuk el...
Nagyon-nagyon szeretnék valami biztosat, valami kapaszkodót, de nem egyszerű az igényeinknek és a pénztárcánknak is megfelelő lakást, házat találni.
Szépen lassan majd csak alakulnak a dolgaink...
Az egyetlen frusztráló tényező, hogy nagyon szeretném, hogy Hanka minél hamarabb közösségbe járjon, legkésőbb ősztől.
No hát, hajrá...
2011. február 1., kedd
ÁKOS 36
Boldog születésnapot kívánunk mindannyian!
A lányok saját készítésű ajándékkal is készültek:
Én pedig kölcsönöztem mellé egy verset Bartos Erikától:
A lányok saját készítésű ajándékkal is készültek:
Én pedig kölcsönöztem mellé egy verset Bartos Erikától:Bartos Erika: Apához
Mikor leszek én is felnőtt?
Mond el nekem, Apa!
Nem vagyok még iskolás,
de nem is vagyok baba!
Mond el nekem, milyen érzés
Apukának lenni?
Szeretsz-e, mond, korán reggel
dolgozóba menni?
Jó érzés-e hazaérni,
megölelni engem?
Látod-e, hogy egész kicsit
ma is nagyobb lettem:
Jó érzés-e betakarni,
puszit adni este?
Maradj itt az ágyam mellett,
kérlek, ne menj messze!
Rajzoltam egy képet neked,
Te vagy rajta, nézd meg!
Én vagyok a kisgyerek és
kézen foglak Téged!
Örülsz neki? Vigyázol rá?
Mi vagyunk a képen!
Én vagyok az apukámmal,
ketten, kéz a kézben!
Mikor leszek én is felnőtt?
Mond el nekem, Apa!
Nem vagyok még iskolás,
de nem is vagyok baba!
Mond el nekem, milyen érzés
Apukának lenni?
Szeretsz-e, mond, korán reggel
dolgozóba menni?
Jó érzés-e hazaérni,
megölelni engem?
Látod-e, hogy egész kicsit
ma is nagyobb lettem:
Jó érzés-e betakarni,
puszit adni este?
Maradj itt az ágyam mellett,
kérlek, ne menj messze!
Rajzoltam egy képet neked,
Te vagy rajta, nézd meg!
Én vagyok a kisgyerek és
kézen foglak Téged!
Örülsz neki? Vigyázol rá?
Mi vagyunk a képen!
Én vagyok az apukámmal,
ketten, kéz a kézben!
2011. január 29., szombat
STRANGE
Leendő szomszédaink nem várnak éppen tárt karokkal minket...
Merthogy keresztülhúzzuk a kicsinyes számításaikat. (hozzáteszem tök ártatlanul)
Merthogy három gyerekünk van, akik biztosan rettentő zajosak és elviselhetetlenek.
Merthogy a lakásfelújítás is zajjal jár és papírvékonyak a falak, különben is mi lesz, ha az egész sorház összedől mint egy kártyavár?! :)
Nekem persze a három-gyerek témakör esett a legrosszabbul...
De, nem hagyjuk hogy beárnyékolja az örömünket a negatív diszkrimináció!
És annak pedig külön örülünk, hogy lakik egy nagyon szimpatikus pár is a sorházban, igaz négy gyerekük van... :)))
Egy újabb dúdolni való:
Merthogy keresztülhúzzuk a kicsinyes számításaikat. (hozzáteszem tök ártatlanul)
Merthogy három gyerekünk van, akik biztosan rettentő zajosak és elviselhetetlenek.
Merthogy a lakásfelújítás is zajjal jár és papírvékonyak a falak, különben is mi lesz, ha az egész sorház összedől mint egy kártyavár?! :)
Nekem persze a három-gyerek témakör esett a legrosszabbul...
De, nem hagyjuk hogy beárnyékolja az örömünket a negatív diszkrimináció!
És annak pedig külön örülünk, hogy lakik egy nagyon szimpatikus pár is a sorházban, igaz négy gyerekük van... :)))
Egy újabb dúdolni való:
2011. január 28., péntek
8 HÓNAPOS
Ugyan már elmúlt, azért róla is szóljon egy 8. hófordulós bejegyzés.
Íme.
Egyre mozgékonyabb.
Már követ minket a lakás különböző pontjaiba. Egyelőre laposkúszásban közlekedik, de a bal lábát újabban maga alá gyűri.
Belénk, vagy a bútorokba kapaszkodva feltérdel, és térdelésből kiül. Kicsit még bizonytalanul, dülöngélve ücsörög, és nagyon büszke magára. Persze mi is rá.
Már tudatosan kommunikál velünk. Integet, hangosan rikoltozik, nevet ha meglátja a testvéreit.
Imád bemászni a bútorok alá, villanyt-kapcsolgatni, drótot rángatni, konnektort babrálni. Kis "elektrik-men".
"Ba-ba-ba" "pa-pa-pa" "ma-ma-ma" - kántálja egész nap, hol férfias, hol cérnavékony hangon.
Őkelme nem cérnavékony. 9,3 kg, hurkás, combos, potrohos kis micimackó.
Hatfogú, és szinte kizárólag anyatejen él. (ő sem fogad el semmilyen pépet, mint anno Sárika)
Az (nem)alvásáról hosszasan tudnék értekezni, de inkább magamat sem fárasztanám ezzel.
Most éjjelente velem alszik, rengetegszer ébred... keressük az üdvözítő megoldást... (és várjuk, hogy a nehéz hónapok gyorsan elröppenjenek - mint a mesében (annakönyv))
Gyakran feszegeti a türelmem határait, de az a mázlija, hogy oda meg vissza vagyok érte...
Pont.
Íme.
Egyre mozgékonyabb.
Már követ minket a lakás különböző pontjaiba. Egyelőre laposkúszásban közlekedik, de a bal lábát újabban maga alá gyűri.
Belénk, vagy a bútorokba kapaszkodva feltérdel, és térdelésből kiül. Kicsit még bizonytalanul, dülöngélve ücsörög, és nagyon büszke magára. Persze mi is rá.
Már tudatosan kommunikál velünk. Integet, hangosan rikoltozik, nevet ha meglátja a testvéreit.
Imád bemászni a bútorok alá, villanyt-kapcsolgatni, drótot rángatni, konnektort babrálni. Kis "elektrik-men".
"Ba-ba-ba" "pa-pa-pa" "ma-ma-ma" - kántálja egész nap, hol férfias, hol cérnavékony hangon.
Őkelme nem cérnavékony. 9,3 kg, hurkás, combos, potrohos kis micimackó.
Hatfogú, és szinte kizárólag anyatejen él. (ő sem fogad el semmilyen pépet, mint anno Sárika)
Az (nem)alvásáról hosszasan tudnék értekezni, de inkább magamat sem fárasztanám ezzel.
Most éjjelente velem alszik, rengetegszer ébred... keressük az üdvözítő megoldást... (és várjuk, hogy a nehéz hónapok gyorsan elröppenjenek - mint a mesében (annakönyv))
Gyakran feszegeti a türelmem határait, de az a mázlija, hogy oda meg vissza vagyok érte...
Pont.
2011. január 20., csütörtök
BOLDOG NÉVNAPOT!
Édes, kicsi copfoskám, januártizenkilencedikén.
Olyan jó, hogy szerény vagy és mindennek tudsz örülni.
Mindig úgy érzem, hogy vehetnék Neked/Nektek nagyobb és több ajándékot (mondjuk egy toronyórát lánccal), de újra és újra rádöbbenek, hogy a gyerekeknek tényleg nem ez a fontos.
Maradj sokáig ilyen, "Sára asszony, édesem".
Olyan jó, hogy szerény vagy és mindennek tudsz örülni.
Mindig úgy érzem, hogy vehetnék Neked/Nektek nagyobb és több ajándékot (mondjuk egy toronyórát lánccal), de újra és újra rádöbbenek, hogy a gyerekeknek tényleg nem ez a fontos.
Maradj sokáig ilyen, "Sára asszony, édesem".