Hiszen két tündérrigólány a főszereplője, az egyikük faodúbarna, a másik limonádéhajú.
Lányaink könnyen azonosultak a tündérrigólányokkal, teljesen elvarázsolták őket történetek és az illusztrációk egyaránt.
Tényleg szépséges könyv, igazi tündérirodalom.
Két nagyon találó részlet, ami különösen megérintett minket.
"Ha az ég dörgött, a tündérrigólányok féltek, és félelmük ott forgott torkukban, cérnányi mellkasukban, s bújtak volna a szőnyeg alá -de a szőnyeg nehéz volt, nagy széllel-hosszal; asztal, ágy alá - de ott látták még a szobát, és úgy hitték, míg a szobát látják, őket is látja a dörgés - ezért a második dörgést már a ruhásszekrény aljából fülelték, oda bújtak be, magukra húzva a szekrényajtót, s hogy ezt a második égzengést ne hallják, előkapták zsebükből a szájharmónikát, és fújták, fújták, hogy zengett a sok vállfa és polc, polcon a ruhák, zsákban a zoknik és megemelkedett a ruhásszekrény a nagy zenebonától. Emelkedett a szekrény az ég felé, ültek aljában a türndérrigólányok, és fújták a szájharmonikát. Az éghez érve kitárta ajtajait a szekrény:
- Nézzétek, ezek a felhők, ők gurulnak, döccennek egymásnak, így dörög az ég. Ezért mondom, én, a szekrény, hogy egyet se féljetek, ne forogjon a félés torkotokban, cérnányi mellkasotokban, nézzétek, ismerjétek." (Amikor a szekrényben szájaharmónikáztak - részlet)
„Ha egy tündérrigólány szomorú, meg kell keresnie a másik tündérrigólányt, olyankor egymáshoz teszik arcaikat, úgy, hogy egyikük jobb szeme másikuk bal szemébe nézzen, pillogtatnak, s pilláikkal kisepregetik a szomorút.” (Amikor elindult a szomorú - részlet)
