32 ÉVES

Lettem én is.
Most nem kesergek ezen túl sokat, egyrészt nincsen rá időm, meg mi értelme is volna... :)
Inkább felköszöntöm magam két ideillő verssel, hagy örüljek egy kicsit, s velem együtt a kedves blogolvasók, sőt talán még Horger Antal úr is...

Varró Dániel: Harminckét éves múltam
- önfelköszöntő költemény -

Harminckét éves múltam el,
csatában mégsem hulltam el,
      sinen
      se nem.

Csak ámulok, hogy jé, nekem
félig lefolyt az életem
      gügye
      ügye.

A volna lettbe billen épp,
létösszegeznem illenék
      emitt.
      De mit?

Harminckét év elslattyogott,
nem történt semmi nagy dolog,
      kis ez,
      kis az.

Van már nejem, van kisfiam,
s jut asztalomra kifli, jam,
      diós
      briós.

De elcsigáz a teperés,
az út, mely csupa hepe, és
      csupa
      hupa,

s ki lát, azt mondja: "Haj, Dani,
nem vagy te már a hajdani!"
      Ez, öcs,
      a göcs!

Hogy újra már nem kezdhetem,
sehogy se rendelkezhetem
      e lett
      felett.

Hogy jaj, a múlt pár passzusát
nem költhetem már basszus át,
      alap
      a lap,

s a jövő sincsen nyitva már,
hogy őszbe fordul itt a nyár.
      Szar ügy,
      farügy!

Mi nem lettem, már nem leszek,
tűzoltó, juhász, pl. ezek,
      sem ács,
      se más.

Nem végzek munkát, kétkezit,
költő vagyok, ha kérdezik:
      badar
      madár.

S habár szemöldököm közét
redőzi az alig közép-

korú
      ború,

bár gyűl a szürke szerteszét,
fejem fölött a kerge-szép
      azúr
      az úr.

Tóth Krisztina: Porhó

Harminckettő hogy telhetett?
Hogy múltak el napok, hetek?
Letelt,
s hitelt

nemigen ad már a jelen.
Nem voltam benne még jelen,
úgy múlt
a múlt,

annyi idő, hogy szinte sok.
De ért már más is, mint e sokk:
hold is,
nap is

pólyálta hűlő életem,
s amit nem tettem, tervezem
e lét
felét

leélve: őrzöm arcomat,
s eleddig nem zuhant sokat
csecsem
becse,

sőt, egy bocsom is van (de szép!),
beszélni is kezd majd ez év
telén
talán,

de hogy mi történt, mire volt jó
harminckét éven át e porhó,
havam,
hevem

hová gomolygott nyomtalan,
és ugyan hol, ha nyoma van,
szivek,
szavak

mélyén mi ülepszik, mi lesz,
így fog eltelni, élni ez?
Vagy túl
a túl

bonyolult léten, túl ezen

egyszercsak majd megérkezem

s ittlétemet
 átlátom ott ?!