Kedvenc meséi mostanában: a Grimm mesék.
Én is szerettem a Hófehérkét, meg a Hét kecskegidát gyerekkoromban, de most felnőtt fejjel igencsak elborzadok a történetek olvasása közben.
Nézzük csak a Jancsi és Juliskát.
Először az édesapa (igaz, hogy a mostoha hatására, de azért mégis) otthagyja gyermekeit a rengeteg erdőben. Akik nagyon félnek, eltévednek, már-már összeesnek a fáradtságtól... Ekkor találják meg a mézeskalács házikót, ami sajnálatos módon egy csapda, és a benne lakó gonosz banya egyetlen vágya, hogy fölfalja a kis Jancsit. A testvérek azonban túl járnak a gonosz eszén és megsütik a boszit. Hazamennek és újra boldogan élnek édesapjukkal, hiszen időközben a mostoha is meghalt...
Hanka is fennakad egy-két nehezen emészthető részleten, de valahogy ellenállhatatlan vágyat érez, hogy újra és újra elolvassuk valamelyik kedvenc rémtörténetet. (a magyar népmesék is sokszor felérnek egy lájtos horror-ral)
Olvastam, hogy a gyerekek (és nem csak ők) a mesék segítségével tudják feldolgozni rejtett szorongásikat, ki nem mondott félelmeiket.
Johanna ráadásul (igazi kis szereplésmániás primadonnaként) el is akarja játszani az aktuális kedvencét. Ő Juliska, Sára a kis Jancsi, ő a királylány, Sári a kis (csillagszemű) Juhászka, máskor Hanna Hófehérke vagy Csipkerózsika bőrébe bújik.
Az a durva, hogy hosszasan szóról-szóra játszuk el a meséket, naponta akár többször is és ilyenkor természetesen jelmezbe is öltözünk.
Sárika is szépen és finoman lapozgatja a mesekönyveket akár 15 percen keresztül, szépen hangsúlyozott és teljesen értelmetlen hangaláfestéssel.
Tényleg lenyűgöz a kitartása.
És akkor a képek a kis könyvmolyokról:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése