LABELLO

Johannával összevesztünk tegnap.
Már nem is tudom miért. Biztosan valami csip-csup dolgon. Mindig így kezdődik. Azután addig-addig feszegeti a húrt, míg mérgesen a szobájába nem zavarom.
Tegnap is így történt. Nagy dérrel dúrral rácsaptam a gyerekszoba ajtaját és megmondtam neki, hogy addig ne merészeljen kijönni, amíg le nem higgad.

Ilyenkor persze szívszorongató zokogás következik. Anyaszív-puhító, de az én szívem már nem puhul olyan könnyen...
Ekkor szokta azt kitalálni, hogy beütötte a lábát, vagy nagyon szomjas, esetleg azt hajtogatja, hogy most már jó lesz.
De tegnap elcsukló hangon csak ennyit kiabált: "labello, labello-hoo!" (mint aki egy falat kenyérért könyörög)
Nem akartam hinni a fülemnek.
"Kislányom, te tényleg egy labello-ért kiabálsz?" - kérdeztem tőle döbbenten.
"Igen, mert kiszáradt a száhám."- válaszolta könnyes szemekkel.
Hihetetlen... :):):) (nehezen tudtam megőrizni a komolyságomat)
Aztán kibékültünk. Hanka pedig boldogan kente be a száját.
Labello-val.


A kis Bellisima.