A legnagyobb tudománya, hogy van.
Sok örömet ad a puszta létezésével, hát még ha jó a kedve!
Alapvetően vidám kis fickó, de ha nincs jó hangulatban, akkor minimum egy embert igényel(ne). Olyankor igen fárasztó tud lenni.
Nővérkéire, unokanővérére hangosan kacag, főleg ha azt mondogatják neki: "Dáádi-dáádi!"
Egyébként ő is nagy dumás, főleg hajnalban nyomja jó hangosan.
Hátról hasra már könnyedén fordul, nem is nagyon fekszik már a hátán.
Hason fekve nyújtott karral támaszkodik, és erősen próbál visszafordulni.
Próbál kúszni, húzza maga alá a térdeit, és ez bizony nem kis erőfeszítésébe kerül, hiszen nem olyan könnyű megemelni a 8 kilós "kis" testét. Nekem sem... :)
A cumijait továbbra is csak a nővérei szopogatják, ő inkább a kezét rágcsálja, de inkább csak játszik vele, nem altatásra használja.
Persze, hiszen altatásra itt vagyok én...
Először jól tele tömi a hasát, aztán elringattatja magát. (vagy mei tai-ban, vagy babakocsiban)
A nappali alvás bizony nem egyszerű nála, ráadásul elég könnyen felriad a lányok (valóban nem halk) kiáltozásira.
Az éjszakát viszont egyelőre átalussza. Ezért igazán hálás vagyok, és reménykedem, hogy ez így is marad...
Íme a nagyon-nagy fiú: (pár napja egyébként kicsit megnyirbáltam az a sűrű sörényét)
